2015. szeptember 30., szerda

Tolmácsélet


Ma, szeptember 30-án van a fordítás nemzetközi napja.

Kik azok, akik fordításukkal kommunikációs hidat teremtenek a siket és halló kliensek között? Akik nap, mint nap azon dolgoznak, hogy zökkenőmentesebbé tegyék a hallássérültek életét, a sokszor nem túl rózsás körülmények ellenére is? 

Hát persze, hogy a jelnyelvi tolmácsok

Éljen-éljen, gondoljunk rájuk szeretettel! És ha még belefér az estébe, mosolyogjunk együtt a tolmácsszakma szépségein :)


2015. szeptember 29., kedd

A Világnap margójára


Milyen siketnek lenni? Hallássérültként hogy festenek a mindennapok? 

Több írás és film született már a témában, de most megosztanék egy újabb bejegyzést (pontosabban annak fordítását). Egy spanyol fiatalember tette közzé gondolatait egy közösségi oldalon, a Siketek Világnapja alkalmából. 

A szöveg magáért beszél. 



Siket vagyok. (SIKET, nem siketnéma)
1) Minden nap egy rezgős ébresztőórára kelek ki az ágyból. Néha az idegeimre megy. De legalább egyedül kelek fel. Igen, siket vagyok (SIKET, nem siketnéma).

Kép: Rezgős ébresztő
2) Ha tévét nézek, már úgy veszem le a hangot, hogy észre sem veszem. Ha felirat is van, elolvasom, vagy néha ott a jelnyelvi tolmács a kis négyzetben. 
Igen, siket vagyok (SIKET, és nem siketnéma).

3) Amikor a munkahelyemen reggelizem (pihenésképp), "hallgatom" a barátaimat a Facebookon, vagy a Whatsapp-on üzengetünk egymásnak. A telefonom az egyetlen kommunikációs eszközöm, és a megmentőm.
Igen, siket vagyok (SIKET, nem siketnéma)

4) Munka közben beszélek, küzdök, megoldásokat keresek, és igyekszem megfelelni a főnököm elvárásainak. Jól kijövök a kollégáimmal, bár nagy részüket nem értem 100%-osan, a beszédmódjuk miatt. Dupla erőfeszítésbe kerül. Igen, siket vagyok. (SIKET, nem siketnéma)

Kép: A szájról olvasás rémei, Matt Daigle
5) Nem hallom a szél zaját, a madárcsicsergést, az eső kopogását, sem anyukám vagy Michael Jackson (stb.) éneklését. De ami a fülemnek értékelhetetlen, az a szememnek nem az! Sőt, számomra még értékesebb. A szemeim a lelkem tükrei. A kezeim pedig híd a világhoz: beszédre, írásra használom őket, megérttetem magam velük, megosztom a gondolataimat a segítségükkel. Ez alapvetően nem sokban tér el Önöktől. Egyformák vagyunk. Csak annyi, hogy én nem pont úgy hallok és beszélek, és más a kiejtésem...
Igen, siket vagyok. (SIKET, nem siketnéma)

6) Focizom, mert már kiskoromban ez volt nekem a legfontosabb... segít megküzdeni a hallásproblémámmal. Ez nem jelenti azt, hogy a hallás nem hiányzik, és hogy a szemeim mindent visszaadnak, amit a hallás. Nem így van! Szerencsés vagyok, hogy van szaglásom, érzékelek a kezeimmel, vannak lábaim, de leginkább azért, mert beszélhetek a szüleimmel, hiszen gyerekkorom óta beszélek velük, ahogy tudok! Siketként az életem csodálatos!
Igen, siket vagyok (SIKET, nem siketnéma).

7) Tudok beszélni. Néhányan megértenek, főleg az empatikus típusok. Mások meg... nem igazán... Néha valóban nehézkes, pont olyan, mint amikor egy kínai próbál spanyolul beszélni.
Igen, siket vagyok (SIKET, NEM siketnéma).
Kép: codeblog.jonskeet.uk
8) A magam módján beszélek és a magam módján hallok. De pont ugyanazt csinálom, amit Önök: tanulok, dolgozom, informálódok, utazok, bulizok, vezetek, sportolok... Van saját életem, és úgy élem, ahogy Önök!
Igen, siket vagyok (SIKET, nem siketnéma), és büszkén kiáltom a világba!

9) Van egy nagyon fontos történetem még gyerekkoromból,  a kutyánkról. Hosszú évekig velünk élt. Hogy mennyire tisztában lehet egy állat azzal, hogy nem hallok! Szóval a kutyámat Tolo-nak hívták, imádtam! 
Egyszer az anyukám a nagymamámnál felejtette a lakáskulcsát, és nem is vette észre, én meg közben otthon aludtam, el tudod képzelni? Volt mobilom, de ki volt kapcsolva... anyukám megmondta Tolonak, Tolo, hívd ide Jesúst. Vagy húsz percen keresztül ugrált a kutya az ágyamnál és ugatott, és odavitt az ajtóhoz... nagyon durva, de ő szólt nekem, hogy az anyukám az ajtóban áll, és nincs kulcsa! Amikor kinyitottam az ajtót, Tolo rettenetesen kimerült volt, fú, nagyon megható volt, anyukám sírt, engem meg lenyűgözött az imádott kutyusom. Kicsi Tolom, mindig szeretni foglak! 
Igen, siket vagyok (SIKET, nem siketnéma). 


Kép: www.destinationsdreamsanddogs.com
Köszönöm szüleimnek mindazt, amit adtak és amiért harcoltak, hogy az lehessek, aki vagyok! Köszönöm apámnak és anyámnak, végtelenül szeretlek titeket! 
SIKET vagyok, de nem úgy, ahogy azt képzeled. 
A hallássérülésem láthatatlan, de érezhető. 
Ma van a Siketek Világnapja. Kellemes hétvégét kívánok Nektek! "


2015. szeptember 9., szerda

"A jelnyelvtanulók kálváriája"


Sokan vagyunk, akik első látásra (vagy másodikra) beleszerettünk a jelnyelv szépségeibe. Tanulunk, gyakorlunk, ügyesedünk és bénázunk, sikerül, aztán meg nem, de valamiért mégis folytatjuk tovább.



Az alábbi blogposzt szerzője valószínűleg szintén keresztülment ezen, és gifekkel illusztrálva összeírta, milyen egy lelkes jelnyelvtanuló élete. Jó érzés olvasni, hogy nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel :)

Íme a magyar verzió, jó szórakozást!

(Eredeti poszt: ITT)




"A jelnyelvtanulók kálváriája"


"Felfedezted a jelnyelv világát, és magával ragadott.


Az órákon te vagy az eminens.



Megszállottan nézed a Youtube-on a jelnyelvi videókat.



Időnként még siket rendezvényekre is benézel.

(Azt senki sem mondta, hogy tényleg oda kell menni és emberekkel találkozni...)

Tudod, hogy megtaláltad az életcélod.


De ez nem volt mindig így. Megfizetted érte a tanulópénzt, és túlélted a jelnyelvtanulók kálváriáját. Hosszú út vezetett idáig!

Emlékszel, az első jelnyelv órán hogy néztél a tanárra?


És az a mimika sem jött valami könnyen.


De még mennyire, hogy nem!


Teljesen mindegy, milyen keményen próbálkoztál.


A jelgyakorlat órákon mindent leírtál, hogy legalább az alapvető dolgokról  tudj kommunikálni.



Emlékszel, amikor először jeleltek hozzád?




Elfogott a teljes pánik,


... mert még annyi sem jutott eszedbe, hogyan jeleld, hogy „Szia”.



Úgyhogy inkább bevetetted a „jolly joker-t”.


Volt, hogy két siket beszélgetését figyelted, pont így.



És mikor végre sikerült eleget megérteni a beszélgetésből, hogy csatlakozhass, 


... mindig azt érezted, hogy megzavartad őket.


És folyton attól rettegtél, hogy egyszer valaki majd így reagál, 


...vagy így.


Ezért úgy csináltál, mintha értenéd. 



Titokban meg azért imádkoztál, hogy valaki mentsen már meg!




Aztán persze eljött az a pillanat is, amikor már a világ összes tettetése sem lett volna elég,


... és elgondolkoztál, minek is csinálod ezt az egészet.



Már majdnem feladtad.


Pedig végre tökéletesen sikerült a mimikád.



Aztán eljött az a csodás nap is, amikor először értetted meg siketek párbeszédét, 


... és alig tudtad legyűrni magadban, hogy ne ezt csináld, 


... vagy ezt,


... esetleg ezt.



(Az örömtáncot inkább félretetted későbbre.)





De már túl vagy a mélyponton, napról napra fejlődsz. De azért még hosszú út vezet a folyékony jelelésig.



És még mindig szükség lehet néha arra a bizonyos „jolly jokerre”. De legalább már sokkal magabiztosabban csinálod.

Úgy érzed, meghódítottad a Hallók világát, 



... és belépőt kaptál a Siketek világába!"