2015. március 23., hétfő

A hallás privilégiuma


Hallóként alapjáraton nem feltétlenül gondolunk bele, hogy mennyire kivételes helyzetben vagyunk. 


A hallás ebben a mai zajos világban igazi privilégium: ha birtoklod, előnyökhöz juttat azokhoz képest, akik nem, vagy kevesebbet hallanak.  A hallás hiánya kommunikációs gát, ezzel hoz hátrányos helyzetbe. Ahogy Helen Keller, híres amerikai siketvak írónő is megírta: 

„A vakság elválaszt a dolgoktól, a siketség elválaszt az emberektől.”

Ehhez kapcsolódik az a felvétel, amit ma hoztam. A fickó amerikai CODA, anyanyelvi szinten jelelő halló. 
Miért tartom fontosnak a filmet? 

Mert:
1. Érthető példával bemutatja, hogy mit jelent a gyakorlatban a privilégium, a kivételezett helyzet. 
2. Felveti a gondolatot: vajon előnyös helyzetben lévőként tehetek-e valamit azért, hogy a hátrányosabb helyzetűeknek jobb legyen? 
3. Feldobja a kérdést:


Hogyan használhatjuk a hallás privilégiumát a jelnyelvhasználó közösség javára?


A filmen angol felirat bekapcsolható. A magyar fordítás ITT


A véleményeket, ötleteket, személyes tapasztalatokat szívesen látom írott-, vagy videókommentben!


A hallás privilégiuma - a videó magyar fordítása





A videó fordítása



Helló ASL-közösség!


Épp egy reptéri váróban ülök, Kansas felé menet, ahol majd siket fiatalokkal lógok egy kicsit, és workshopot tartok jelnyelvvel foglalkozó szakembereknek. 


Mai gondolataimat Captain Valor-ral kezdeném: YouTuber, aki jelelt dalokat töltöget fel. Nemrég megpróbált gyűjtést indítani azért, hogy még több videót készíthessen. A siket közösség felháborodással reagált, és követelték, hogy hagyja abba. 

A válasza itt látható. /.../ A következőt gondolom a posztjáról: bravó! Miután megtette a kötelező köröket (kutatást végzett a témában), ez az ember elnézést kért a siket közösségtől. 
De nem csak ennyi: ezután közérthető magyarázatot tett közzé a "privilégium" fogalmáról. Arról, hogy mit jelent, és hogyan kapcsolódik az ő munkájához, a fordításaihoz. Tehát, nem csak tiszteletet tanúsított a siket közösség iránt, hanem szavai tanulsággal szolgálnak a jelnyelvi és egyéb közösségek számára is. 


Privilégium az, amikor a társadalom bizonyos embereket kivételes helyzetbe helyez, szabad mozgást hagy nekik, másoknak viszont nem engedi meg ugyanezt. 


Íme az igazság ideje: én egy 30-as évei végén járó, fehér, heteroszexuális férfi vagyok, aki halló... mondhatnám, hogy a privilégiumok díszpéldánya! A társadalom kivételesen kiemelt státuszt adott nekem. Ez van, és gyakran elgondolkodom: hogyan használom ezt a kivételes helyzetemet? 
Nemrég akadtam rá egy színesbőrű hölgy videójára. Elmeséli egy bevásárlás közben megesett élményét. A privilégiumról is szó esik. 


A történet tolmácsolva:


A sógornőm félvér, de kinézetre fehér: kék szemű, és fehérebb bőrű, mint a legtöbb fehér. Nagyon fehér. Ő és én együtt nőttünk fel. Együtt neveltük fel a gyerekeinket, akik így közeli unokatestvérek lettek,  és mi, tudod, mi ilyen csodálatos, nagyon-nagyon sokszínű család vagyunk.
Szóval egy nap elmentünk a "Safeway-be" (üzlet), és Kathleen sógornőm előttem állt a sorban, írta a csekket a vásárláshoz. Mellettem ott állt az akkor 10 éves lányom, pontosan mögötte, és készült, hogy segítsen nekem bepakolni.  

Szóval Kathleen került sorra a pénztárnál, egy vörösesszőke, szeplős, kedves és barátságos fiatal nőnél. Beszédbe elegyedett Kathleen-nel: 

- Jó napot, hogy van? Szép napunk van ma." 

Cseverésztek, Kathy megírta a csekket, és kicsit odébb lépett a csomagokkal, hogy megvárjon. Mint mondtam, Kathleen fehérbőrűnek látszik... És akkor jöttem én. Semmi csevely, még csak fel sem nézett rám, pár szó és már a csekkemet írtam. A lányom tíz éves, persze azonnal észrevette, hogy máshogy szólt hozzám. Szóval írtam a csekket, és akkor azt mondta: 

- "Kérek két darab igazolványt." 

A kislányom rám nézett, és nagyon-nagyon szégyellte magát, a szeméből majdnem kibuggyantak a könnyek. 

- "Anya, ugye... ugye nem hagyod ezt? Miért csinálja ezt velünk?" 

Szóval megpróbáltam kitalálni, mit is csináljak. Mögöttem két idősebb fehér nő állt, azt gondoltam magamban: 

- "Oké, ha visszaszólok, akkor a végén még én leszek a balhés fekete nő." Ugye? "És akkor ők majd azt mondják, hogy én csinálom itt a cirkuszt." 

Úgyhogy odaadtam a két darab igazolványt. Néha neked kell megválasztanod a csatáidat, nem? De ettől csak rosszabb lett. 
A nő elővette a "Hamis csekk" könyvet. Ebben írják össze, kik próbáltak rossz csekkel fizetni. Elkezdett keresgélni ebben a füzetben, hogy benne van-e az igazolványszámom.  

Ekkor felgyorsultak az események. Én ott álltam, próbáltam kitalálni, mit csináljak, és ez az egész borzasztóan megalázó volt. Ekkor a lányom már teljesen ki volt borulva érzelmileg (tíz éves...). Az unokahúgom visszalépett mellém, és megkérdezte a nőt:  

- "Elnézést, miért csinálja ezt?"  
A pénztáros visszakérdezett: 
- "Mire gondol?"  
[Kathleen] - "Miért van szükség erre? Miért csinálja?" 
[pénztáros] - "Hát... ööö... ez a szabály." 
[Kathleen] - "Nem, mert velem nem csinálta." 
[pénztáros] - "Jó, de tudom, hogy maga szokott ide járni." 
[Kathleen] - "Nem. Ő jár ide évek óta. Én még csak három hónapja lakom itt." 
Ennél a pontnál megszólalt a két idősebb hölgy: 
- "Nahát! El sem hiszem, mit csinált ez a pénztáros ezzel a nővel, ez teljesen elfogadhatatlan!" 
És ekkor odajött a tulajdonos is! 
- "Valami gond van?"   
Az unokatestvérem válaszolt: 
- "Igen, gond van. Ez és ez történt...."

Tehát Kathleen úgy használta fel a "fehér-privilégiumát" - még akkor is, ha közben félvér-, hogy felismerte, mennyivel nagyobb súlya van annak, ha Ő szól, Ő mondja el, Ő mutat rá az igazságtalanságra, és az eset kapcsán Ő lehet befolyással mindenkire a helységben.  

Nem is tudom, hogyan alakult volna, ha fekete nőként én mondtam volna azt, hogy "Ez igazságtalan. Miért csinálja ezt velem?"  Vajon ugyanez lett volna a végeredmény? 

Kathleen tudta, hogy ő más helyzetben van, mint én. A fehér-privilégiumát arra használta, hogy tanítson vele, és helyrehozzon egy kellemetlen szituációt. Ezt Te is megteheted , minden egyes nap.  


Csodálatos! 
Ennek a nőnek a története elgondolkodtat. Hogyan használom én, és a siket közösség többi halló tagja, a hallás privilégiumát? Kiemelt helyzetünkkel nem elnyomjuk-e a siket közösséget? 

Még ha nem is ez a szándékunk, a végén nem a szándék számít, hanem az eredmény. Ez a  mi hatáskörünk. 
Vagy úgy használjuk-e a privilégiumunkat, hogy esélyt teremtsünk a siket közösség tagjainak, hogy pozitív legyen a végeredmény?


De nem csak a siket közösségről van itt szó. A többi, alárendelt közösség tagjai is segítségért kiáltanak azokhoz, akiknek megvannak az előjogaik; tulajdonképpen azt mondják: "Ez közös ügyünk, hol van a támogatásod?!" 

A jelnyelvhasználó közösség halló tagjaiként a mi felelősségünk, hogy a siket közösség javára fordítsuk a privilégiumunkat. 

A kérdésem pedig:
Milyen módokon használhatjuk a siket közösség javára a privilégiumunkat? 



A válaszokat, ötleteket, véleményeket, esetleg személyes tapasztalatokat írjátok meg kommentben! 



2015. március 8., vasárnap

Jelelő indiánok - Indián jelek 2.


Korábban volt már egy poszt indián jelekről, folytatásként ma pár videót hoztam. Elsőként talán érdemes elmondani: nincs egy közös amerikai indián jelnyelv. A különböző indián törzsek ugyanúgy különböző nyelveken beszéltek/jeleltek, ahogy Európában a különböző nemzetek. 
Történetük nem túl vidám: a felfedezések során az őslakos amerikai indiánok nagy részét megölték, vagy a felfedezők "megtérítés" címszóval rájuk erőszakolták saját nyelvüket és vallásukat. Így máris érthető, miért hallani keveset indián jelelőkről: mert az eredeti számukhoz képest kevesen maradtak.





Mai első film 1930-ból való: Furcsa Bagolycheyenne indián meséli el egy vadászat történetét. 
Érdemes megfigyelni: a két szélső törzsfőnök végig hatalmas szigorral ül, mintha rá sem néznének a jelelőre, csak a szemük sarkából követik. Aztán a végén, a nagy összenevetésből kiderül, hogy mégiscsak jó a sztori. :-)



Ezen a linkelt videón (KATT) különböző törzsek vezetői mutatkoznak be röviden. A film ugyanakkor, ugyanott készült, mint az előző. Az egész Scott generálisnak köszönhető: összehívta a környék indián vezetőit, hogy mutassák be jelnyelvüket. (a videón is rajta van, ő a szemüveges, idősebb férfi, aki elsőként jelel). A filmfeliratokat is ő készítette. 
Gyakorlatilag indián jelnyelvi konferenciát szervezett: fontosnak tartotta, hogy ez a tudás fennmaradjon.

Miért volt szükség erre a jelnyelvi találkozóra? A Scott generális elmondása szerint azért, mert a fiatalok nem tanulták már az idősek jelnyelveit, ezért félő volt, hogy azok végleg elvesznek. Azért hívta össze a törzsfőnököket, hogy videóra vegye őket, hogy legalább filmszalagon megmaradjanak a törzsi jelek az utókornak.Ezután minden törzsfő bemutatja, mi a törzse jele, honnan jött, és még pár szót, de persze vannak visszafogottabbak is, akik csak a lényegre szorítkoznak. Többen is elmondják, hogy ugyan nem egy a nyelvük, mégis összetartoznak.

Kicsit későbbi, 1940-es a következő videó a sziú indiánok jeleiről. A jelelő maga nem indián: ő James Henry Cook kapitány, és elmondása szerint a sziúktól tanult jelelni.





Végül pedig egy kis kortárs: egy apacs származású fiatalember (4:00-tól), és a lenape-törzsből származó Tony Nagymama (4:38-tól) jelelnek pár szót.