2015. január 5., hétfő

"Elsősorban Lídia vagyok, csak másodsorban siketvak"


Lidia León örökletes, egyre súlyosbodó betegsége miatt lett siketvak. A komoly nehézségekkel küzdő, mégis energikus, életerős, vidám személyiségű, spanyol (pontosabban katalán) hölgy - saját bevallása szerint - rengeteg élményt, barátokat és diplomát szerzett, majd könyvet is írt. Ez volt az első, teljes mértékben akadálymentesen kiadott könyv Spanyolországban. 

A könyv első fejezete jelnyelvi változatban megtalálható ITT!

A történet vége sajnos nem happy end: december közepén, negyvenes éveiben járva, Lidia elhunyt. Vele készült a következő interjú, még 2013. márciusában, ahol szintén tükröződik az az erő és optimizmus, ami a hozzáállását jellemezhette. 

Lidia León, könyvének bemutatóján, 2013-ban



"Elsősorban Lídia vagyok, csak másodsorban siketvak


A beszélgetés nagy részét Joan Gil, katalán jelnyelvi tolmács segítségével folytatjuk. Pár kérdést a számítógépébe, vagy a tenyerébe nagybetűket írva teszek fel Lídiának. A mélyebb kommunikáció azonban nem szavakkal vagy jelekkel, hanem spontán ölelésen keresztül zajlik, amikor elbúcsúzik tőlem. Ebben a mozdulatban benne van annak a nőnek minden ereje, kedvessége és öröme, aki élete legnehezebb éveiről a "Sok harc, hogy adhassak" című könyvében mesél. (Eredeti cím: ¡Mucha guerra por dar!, Salvatella Kiadó). Ez az első olyan könyv, ami teljes mértékben akadálymentes, és nem tesz különbséget látók, siketek, vakok, és siketvakok között.


- Ha filmet forgatna az életéről, mi lenne az első jelenet?

- Nyaralások a családommal. Van egy lakókocsink, és a szüleimmel mindig elutazunk valahova. A barátaim és az ő segítségükkel akárhová eljutok, ha úgy alakul. Még Tibidado-ba is (vidámpark Barcelonában), ahol szuperül érzem magam.
- Ez nagy dolog: mindent kipróbálni.
-Arra nagyon büszke vagyok, hogy siketvakként, a jelnyelv ismerete nélkül egyetemre jártam, és szociálpedagógiából lediplomáztam.  Tanultam, dolgoztam, utaztam, éltem párkapcsolatban, és elváltam, ahogy mások is.  

- De ez Önnek sokkal több energiába kerül. Honnan meríti az erőt?

- Csak úgy jön, én ilyen vagyok, nagyon életrevaló. Nagy az életkedvem, és azt gondolom, ez igazi áldás.

- Már kislányként is ilyen volt?

 -Ugyanilyen életteli voltam, ugyanezzel a temperamentummal, de nem voltam ennyire pozitív. A gondjaimnak köszönhetően átgondoltam, mi fontos az életben, és ez bölcsebbé tett.  Természetes, hogy vannak hullámhegyek és -völgyek, hiszen nagy problémákkal küzdök, de mindig előrejutok. A család és a barátok segítenek, vigyáznak rám, törődnek velem, de úgy, hogy nem védenek túl.  És itt van Nayima is, aki elkísér vásárolni, és a nap 24 órájában velem van. Soha nem vagyok egyedül.

- Milyen gondolatokkal kel fel reggelente?

- Arra gondolok, hogy egy új nap kezdődik, egy új kaland, új harc, de a jó értelemben véve. Néha meg rosszkedvűen kelek, de az én személyiségemmel ez normális.
-Jobb lehet nem a közelében lenni, amikor mérges...

-Hajjaj! /kezét a fejéhez emeli/ Nagyon, nagyon erős a személyiségem. Ez jó is és rossz is, mert küzdésre késztet, de arra is, hogy nem tudok hallgatni. Egyáltalán nem vagyok konformista, és mindig azt kell tennem, amit én akarok /nevet/.  Elsősorban Lídia vagyok, és csak másodsorban egy komoly betegséggel küzdő, siketvak személy.
- Ön tehetséges, és humorérzéke is van. Mi az, amit úgy nevez, "a Nefi"?

-17 éves koromban II. típusú neurofibromatózist diagnosztizáltak nálam. Ez egy örökletes betegség,  ami folyamatosan terjed tovább, és az állapotom romlik. A testemen tumorok jelennek meg, és folyamatosan veszítem el a fizikális képességeimet. Rengetegszer operáltak. 20 évesen lettem siketvak, a bal szememmel látok halvány körvonalakat, nem tudok járni. És ha ez még nem lenne elég, leukémiás is lettem. Az én problémáimnak nincs megoldása, de elfogadtam, és alkalmazkodom a változásokhoz.
-Milyen emlékei vannak a gyerek- és fiatalkoráról?

-Vidéken látom magam, ahogy az unokatestvéreimmel játszom, megállás nélkül. Belém ivódott anyukám és apukám hangja, a víz csobbanása, néhány dal... Imádtam a Mecano-t (korábban népszerű, spanyol együttes), és megőriztem a lemezeiket: Hijo de la luna, Aidalai... Elolvasom a dalszövegeket, és elkezdek énekelni, táncolni. Ezek a boldogság pillanatai, de az örök boldogság nem létezik.

-E hónap 28-án lesz 41 éves. Milyen ajándékot kérne?

-/gondolkodik/ Hogy kicsit gondolkodjunk el az életünkről, a fontos dolgokról, amit nem értékelünk, mert túl elfoglaltak vagyunk. Szeretni és szeretve lenni: ez a fontos, nem pedig a pénz. A pénz semmi, olyan, mint egy boldogtalan szerelem.

 -Visszatérve az elejére... egy, az életéről forgatott filmhez már több is az esemény, mint kellene.


-Megfordult már a fejemben a dolog, ne higgye, de ez inkább csak álom... Talán egy rövidfilm még elképzelhető lenne, ami elmeséli a történetemet.  Nem kellene főszereplőt sem keresni, én magam lennék, egyáltalán nem vagyok szégyenlős. Sőt, a forgatókönyvet is megírnám, ha valaki megtanít, hogyan kell."