2014. március 24., hétfő

Túlélési útmutató - siketként a halló iskolában



Siket gyerek, halló iskola. Az integráció előnyei mellett sem lehet könnyű ez a felállás, főleg, ha egyedüli siket az osztályban az illető. És hogy mennyire nem egyszerű, arra következő cikkből is lehet következtetni. 

A "Deaf Culture Online" egy amerikai oldal, címe alapján is nyilvánvaló, hogy mi a fő téma. A szerkesztő, Mark Drolsbaugh célja az, hogy megossza a nagyközönséggel a siket és nagyothalló emberek tapasztalatait, szempontjaikat, és felhívja a figyelmet magára a siket kultúrára. Nagyothallóból fokozatosan lett siketté, a siket iskolák mellett halló intézményekbe is járt, majd a Gallaudet Egyetemen tanult. Tőle származik a következő "túlélési lista". Kicsit szomorkás, kicsit vicces, és érdemes a végéig elolvasni. 



"Hogyan éljük túl a többségi (halló) iskolát?

Számos, siket oktatással foglalkozó workshop-on elhangzott már, hogy a siket és nagyothalló tanulók számára továbbra is a többségi iskolába járás marad az elsődleges lehetőség. Még mindig úgy adják elő a dolgot, hogy ez a "legkevésbé korlátozó környezet". 
A legtöbb ember számára a "legkevésbé korlátozó környezet" annyit jelent: "Hurrá, nézd a kis Jancsit, milyen szépen elvan a hallók között!

Egy dolgot viszont elfelejtenek ezek az emberek: hatalmas a különbség a "valahol ellenni", és a "valahová tartozni" között. Már sokszor elmondtam, és továbbra is tartom: ha az ember "elvan", az is sok erőfeszítésbe kerül. Kimerítő, és nem ez az igazi megoldás, hiszen el kell hozzá nyerni mások jóindulatát. 
Valahová tartozni sokkal inkább megéri, mert ott akár vissza is üthetsz, önmagad lehetsz, és tudod, hogy elfogadnak. Ez az igazi, ami olyankor történik, amikor az ember az igazi társai között van. 

Sajnos ezt túl kevesen értik meg. Ha tehát halló iskolába járó siket vagy, és egyedül bújod a tananyagot, más területen sem sok segítséget kapsz majd, pedig ezek is ugyanolyan fontosak ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben. 
Összeállítottam tehát egy listát arról, hogy Hogyan éld túl a halló iskolát. Gyakorlati technikákon alapul, amiket korábban alkalmaztam. Ha halló iskolába járó siket vagy, vagy ismersz olyat, aki az, nyugodtan nyomtasd ki ezeket a féltve őrzött titkokat, és használd, ahogy jónak látod.

1. Ha van hallókészüléked, próbáld minél inkább elrejteni. A legutolsó, amit akarsz, különbözni a többiektől.
2. Szünetben és ebénél mindig lógj együtt egy csapat gyerekkel, akkor is, ha nem érted őket. Utánozd a testbeszédüket, mosolyogj, ha mosolyognak, nevess, amikor nevetnek. Ügyeskedj össze néhány beszélgetést is valakikkel, és senki sem fogja még gyanítani sem, hogy teljesen elveszettnek érzed magad. 
3. Bólogass nagyokat, amikor a felnőttek rád csodálkoznak, mennyire jól elvagy, mint a többi normális gyerek.
4. Gondolkozz úgy, mint egy titkosügynök. Nyomozz a könyvtárban, ha valamit nem hallottál az órán. Még kettősügynök barátokat is toborozhatsz, akik tudják, hogy nem hallasz. Minden nap beszéljétek át, milyen információkról maradtál le (házi feladatok, hirdetések, stb.) De maradj a háttérben, és vigyázz, nehogy felfedd magad. Sose feledd, be kell illeszkedned a többségbe.
5. Ha valamit kérdez a tanár, és te nem érted, megmenekülhetsz, ha megkéred, hogy ismételje meg. Ha másodszorra sem érted, inkább vond meg a vállad, és mondd, hogy Nemt'om, és kész. Sokkal jobb hülyének, mint siketnek látszani. (Az iskolákban hülyékből sok van, de siketből mennyi? Na ez az.)
6. Ne legyen teljesen egyértelműen látható, amikor a tanár szájáról próbálsz olvasni. Ne tekerd a nyakad mindig ugyanarra, mint a tanár - tuti lebukás. Inkább firkálj valamit hanyagul a füzetedbe, mintha mindent értenél. Légy nyugodt, laza, még kicsit "unatkozhatsz" is (tudod: beilleszkedés!). Később bármikor beszélhetsz a kettősügynököddel, hogy megtudd, miről maradtál le. 
7. Vésd az eszedbe, hogy a hallók nagyon odavannak a zenéért. Fontos nekik, úgyhogy előbb-utóbb lehet, hogy az iskolai kórusban kötsz ki. Ekkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy lógsz az óráról, és a lázadókhoz csapódsz. Lehet, hogy végül a goth metálosok vagy a stoner rajongók között végzed, de megéri a kompromisszum. A másik: ha van hozzá elég hallásmaradványod, tátogj a Tavaszi koncerten Milli Vanilli-re. Tudom, hülyeség. De ne feledd, a te dolgod beilleszkedni.
Gothic metálosok, stoner rajongók, és Milli Vanilli
8.  Ha egy hosszú sulinap után hazaérsz, viselkedj úgy, mint egy átlagos tinédzser, amikor a szüleid megkérdezik, hogy ment a napod. "Jól." Aztán menj a szobádba, és pihenj egyet, mert megérdemled. Hatalmas energiába kerül az emberek egész napon át való hülyítése. De nem baj, végülis beilleszkedtél. 
9. Ha az előbbi pontok 1-től 8-ig cikinek tűntek, igazad van! Hagyd őket figyelmen kívül, és ugorj a 10-es és 11-es pontokra, ha szeretnéd megkönnyíteni az életed!
10. Sétálj be az igazgatód irodájába, és mondd el neki, hogy ez így nem mehet tovább. Szerezz egy példányt *Gina Oliva "Egyedül a többségi iskolában: egy siket diáklány emlékiratai" című könyvéből. Add oda az igazgatónak, és mindenkinek, aki azt állítja, hogy ugyanolyan vagy, mint a többi gyerek. Mondd ki kereken: "Én pedig pontosan ÍGY érzem magam."
(Szerkesztői megjegyzés: hazánkban a könyv csak külföldről szerezhető be, de enélkül is érdemes értesíteni a helyzetről az igazgatót, az osztályfőnököt,a tanárokat, ha még nem tudnának a hallássérülésről.)  
Gina Oliva: Egyedül a többségi iskolában: egy siket diáklány emlékiratai , Gallaudet University Press*
11. Máris jobb helyzetben vagy: kérhetsz jelnyelvi tolmácsot, hallást segítő eszközöket, jegyzetelőt, és/vagy bármilyen más eszközt, ami neked a legnagyobb segítséget jelenti. Ha ez nem működik, vedd fel a kapcsolatot a legközelebbi siketeket vagy nagyothallókat segítő szervezettel, hogy támogassanak. Ha már harcolnod kell a jogaidért, legalább ne egyedül tedd. 

Tessék, ez volt a lista. Remélem, tetszett. Ha valamit, akkor azt mindenképp megtanulhattad belőle, hogy semmi gond azzal, ha különbözöl másoktól. Én szívesebben mondom azt, hogy egyedülálló, kivételes vagy. Tudom, bátorság kell hozzá. De egy csodás új világ fog feltárulni előtted, ha mersz pontosan az lenni, aki vagy. Sok szerencsét!"





Eredeti szöveg: ITT 

* Sajnos ez a könyv még nem jelent meg magyarul, de ha kapunk felkérést, szívesen lefordítjuk :)

2014. március 16., vasárnap

Kis online ASL tanfolyam - "Sign Language Basics"


A nagy videómegosztón számtalan olyan feltöltött anyag akad, ahol az amerikai jelnyelv (ASL, American Sign Language) alapjait mutatják be, magyarázzák. Nem csoda, hiszen az Egyesült Államokban a jelnyelv jóval elterjedtebb, mint nálunk, ebből következően többen is tanulják. A tanításra már kevesebben vállalkoznak, de még így könnyű eltévedni a "jútyúb" ASL- videóinak útvesztőjében. Számtalan házi felvétel készül a lelkes jelnyelvhasználók jóvoltából, de kevés olyan van közöttük, amelyik valóban kellemes a szemnek, adott esetben pedig a fülnek is, és alkalmas az online tanulásra. 



Hosszú évek szörfölgetése után akadtam egy olyan sorozatra, amit szívesen nézegetek, és akár ajánlanék is másoknak. Hogy miért?
  1. Láthatóan nem "home video", vagyis nincs benne sem a hátul elsuhanó cica vagy nagymama, sem a szemben lévő ablak vakító fénye, a kamera pedig nem mozdul be a jelelés minden dinamikusabb mozdulatára. Egyszóval stúdiófelvétel.
  2. A rövid, átlagosan másfél perces videók jól tematizáltak és lényegre törőek, ezért könnyű megjegyezni, miről is van szó bennük. 
  3. Minden fejezet először elmagyarázza, mi a kulturális háttér, és csak ezután vezeti be a kapcsolódó legfontosabb jeleket, mondatokat. 
  4. A jelelés maximálisan követhető sebességű, ezen kívül angol hangzó tolmácsolás és bekapcsolható angol felirat is segíti az angolul legalább egy kicsit tudó tanulni vágyókat.

És hogy ne csak a levegőbe beszéljek, íme egy lecke a sok közül. Téma: az etikett.



A jelelő, Rachel Berman siket, a Gallaudet Egyetem (híres, kifejezetten siketek képzésére specializálódott egyetem, Washingtonban) audiológia szakos egykori tanulója. 

Aki kedvet kapott a gyakorláshoz, keressen rá a "rachel berman sign language" szavakra, és számos lejátszási listát talál majd.

2014. január 19., vasárnap

Gyakoroljunk! - a daktil ABC


Előző posztunkban ejtettünk pár szót a fonomimikáról. A magyar siket közösségben használatos másik ujj-ABC a daktil
Itt, a fonomimikával szemben, nem a hang kivitelezésére utalnak a jelek, hanem inkább az írott betűk formájára emlékeztetnek. Sok az átfedés nemzetközi vonalon, ezért ezt az ábécét szokás használni, ha külföldi siketekkel fut össze valaki.

Idő hiányában nem megyek bele a történetiségbe, maradjunk inkább a gyakorlatnál. Hol, hogyan tudjuk gyakorolni a daktilozást?

A kifejezetten magyar daktil webes megjelenése megegyezik a fonomimikáéval: ugyanazon a két, már említett webes szótárban nézegethetjük a jeleket. 

Íme a kivitelezés:


Forrás: Vasák Iván: A jelnyelv elmélete és módszertana, SINOSZ, Budapest, 1995

Aki találkozott már az amerikai jelnyelv (ASL) ujj-ábécéjével, észreveheti, hogy a tipikusan magyar betűket (gy, í, ly, ny,ty, stb.) kivéve, dakti ábécénk megegyezik az ASL betűivel. Ez pedig egyet jelent: ha nem ragaszkodunk a speciálisan magyar betűk gyakorlásához, akkor a lehetőségeink száma egy csapásra többszörösére nő. Az ASL ujj-ábécé gyakorlását ugyanis számtalan weboldal segíti. Ezek közül mutatok be néhányat.


1. A betűfelismerést segíti Dr. Bill Vicars oldala, ITT. Egyszerű mechanizmuson alapszik a program: a szavak betűit behelyettesítette a kézjelek fotóival. A kifejezések daktilozott változatait nekünk kell megfejtenünk, és beírnunk a helyes választ. 



Az egyszerűsége mellett is nagyon hasznos oldal: beállíthatjuk a sebességet, a kitalálandó szavak betűszámát, illetve más funkciókra is kapcsolhatunk. (A sebesség beállításánál a leggyorsabb fokozat a "Deaf", ezt gondolom, senkinek sem kell magyaráznom, gondoltak a játékos kedvű siketekre is.) 
A témákat illetően, kicsit lejjebb görgetve, foglalkozhatunk kifejezetten a nevekkel (Names), megnézhetjük a teljes ábécét fotókkal, rajzokkal, és nyomtatható verzióban (Sign Language Charts), illetve a gép le is daktilozza nekünk, amit mi beírunk (Spell this to me). Ezzel korántsem teljes a lista, érdemes tehát alaposabban körülnézni. Némi angoltudás nem árt hozzá, de szükség esetén a Gugli Fordító is megteszi. Az ASL iránt kíváncsiságot érzők nyugodtan böngésszenek tovább, hiszen az American Sign Language (ASL) téma alatt az amerikai jelnyelv egész univerzuma jelenik meg. Ennek felfedezését az érdeklődőkre hagyom.


2. Az aslpro.com szintén komplex oldal, jelnyelvi szótár és tematikus szótár egyben, és van ujj-ábécét gyakoroltató funkciója is (Fingerspell), ITT. Ne ijedjünk meg, ha elsőre semmi sem mozdul a képen: a program azt várja, hogy megadjuk a beállításokat. A kvíz technikáját alkalmazza, vagyis eldönthetjük, hány szót betűzzön le nekünk, és milyen sebességgel, majd a kvíz-sor végén megmutatja, hányból hány szót fejtettünk meg. Tehát a tesztet csak azután kezdi meg, hogy megadtuk a kitalálnivaló szavak számát (5-30), beállítottuk a sebességet (slow, medium, fast, vagyis lassú, közepes, vagy gyors), és rákattintottunk a "Begin QuizMe!" gombra, ami elindítja az egészet.













Ezek után már csak a játék marad, a szavakat ismételtetni a "Replay" gombbal lehet, a helyes választ a jobb felső fehér mezőbe kell beírni, és mindig lenyomni utána a "Submit" gombot.













3. A lifeprint.com oldalon szintén Bill Vicars valósította meg a betűző-kvízt (ITT). Ezen a honlapon mindent a három alapvető gomb irányít, tehát angoltudás nélkül is elboldogul, aki ide érkezik. 



A kérdések száma itt adott, a tempó sem választható, viszont bármikor megállíthatunk és lassíthatunk minden feladványt. Összesen 50 kvíz közül választhatunk, a feladványok száma tehát véges (motiváló erő lehet az a kitűzött cél, hogy minden kvízt maximális pontszámra teljesítsen az egyszeri jelnyelvtanuló). Azonnali visszajelzést nyújt az alsó sor, ahol megjelenik, hogy a válaszunk helyes-e, illetve azt is megmutatja, hogy az összes válaszunkból mennyi volt a helyes.

Egy pillanatkép a lejátszás megnyomása után:



Látható, hogy mindegyik kis képernyőt tetszés szerinti ideig nézegethetjük, hiszen folyamatosan ismétli a sort, a megoldásokat pedig a kis üres mezőkbe kell beírni.


4. A mysmarthands.com fő célközönsége a gyerekek, de ne érezzük ezért azt, hogy ki kell hagynunk a sorból. A dizájn valóban inkább cuki, mint komoly, de ez akár jól is eshet a sok lényegretörő stílusú oldal után. Az weblap saját daktilgyakorló felülete ITT található. A kezelése egyszerű:

Your score: elért pontszámod
New word: új szó
Replay: újra
Check: ellenőrzés
Maximum number of letters?: Betűk maximális száma?
Any: Bármennyi
Set your speed: Állítsd be a sebességed!
Slower: Lassabban




5. Végezetül egy inkább kedves, mint hasznos oldalt mutatok: a soundkeepers.com lehetőséget ad arra, hogy a megadott, beírt szavakból egy összefüggő kézjelsort alkossunk. Használhatjuk mindenféle üdvözlőlapokhoz, honlapokhoz, oldalakhoz, stb. IDE kattintva találjuk az oldalt, el lehet vele bíbelődni, ha szeretünk vizuálisan tanulni. 
Így néz ki, amikor éppen munkát adunk a gépnek:





Íme pedig a végeredmény!




Ezzel kívánok jó gyakorlást, böngészést minden kedves olvasónknak!