Az alábbi szöveg egy videó feliratozásának fordítása, ami jelenleg csak a nagy közösségi hálón érhető el. Ha véletlenül nem a fészbúkról érkeztél a poszthoz,
"Csubakka mama" és kacagása az elmúlt hetekben szó szerint tarolt a világhálón: Candace Payne fészbúkos élő streamje pár nap alatt a közösségi oldal legnézettebb videója lett, három nap alatt 143 milliós nézettséggel és 3 millió megosztással (ami azóta még több).
Csubakka mama, ASL verzió (részlet) https://www.facebook.com/amber.gallowaygallego/posts/10153700501394072 Hogy senki ne maradjon ki az élményből, nézzétek meg a videót az ASL verzióval együtt, Amber Galloway Gallego tolmácsolásában!
Amber egyébként főleg dinamikus koncert-tolmácsolásairól ismert - elképesztően jól adja vissza a zene hangulatát - , de itt is tökéletesen átjön a fíling. Korábban volt már szó róla a blogon, ITT beleolvashattok a posztba.
Épületekben éljük az életünket, és nagyon nem mindegy, hogy milyen körülmények között töltjük el az ébren töltött időnk legnagyobb százalékát. Tudjuk, hogy a látássérülteknek sokat segít az eligazodásban a földön elhelyezett vezetősáv, vagy a Braille-feliratok az épületben. A kerekesszékben közlekedők számára a rámpák, akadálymentes liftek, és a széles, küszöb nélküli, praktikusan és könnyen nyitható ajtók jelentik a segítséget. Vajon a siketek igényeit hogyan lehetne figyelembe venni a tervezés során?
A washingtoni Gallaudet Egyetemen - a világ első, kifejezetten jelnyelvi egyetemén - már megszületett a válasz erre a kérdésre. Sőt, jelenleg teljes épületeket terveznek újra a siketek igényeit figyelembe véve, aDeafSpacenevű projekt keretein belül. A DeafSpace egy olyan design- és építészeti megközelítés, amely figyelembe veszi a hallássérültek egyedi érzékelési tapasztalatait, és az építészetet a vizuális nyelvekkel kapcsolatos igényekkel ötvözi.
A DeafSpace irányelvei, a kiadvány borítója
Melyek azok a fő vonalak, amelyek mentén kialakítható a jelnyelvhasználók számára ideális épület? Nézzétek meg ebben a filmben. A videóban angol felirat bekapcsolható. Magyar tartalomért görgess lejjebb!
A felirat fordítása
Halló emberek számára kialakított világban élünk. Hogy festene ez a világ, ha azokra lenne szabva, akik nem hallanak?
A washingtoni Gallaudet Egyetem a siketek és nagyothallók iskolája. Itt teljes épületeket gondolnak újra, a hallássérültek érzékelési tapasztalataira alapozva.
"Nemrég belevetettük magunkat, és vállaltuk a kihívást. Megvizsgáljuk, hogyan tudnánk teljes épületeket, egyetemeket, akár városokat tervezni úgy, hogy a DeafSpace elgondolásáhozigazodjanak."
DeafSpace: az építészet és dizájn olyan megközelítése, amely figyelembe veszi, hogy a siket emberek milyen egyéni módon érzékelik és lakják be a teret.
"A siketek kultúrája rendkívül mellőzött. Perifériára szorult kisebbségként kialakítottuk a saját kultúránkat, és ez meghatározza, hogy mit nevezünk otthonnak, milyenek a terekkel kapcsolatos igényeink, hogyan vesszük azokat használatba.
Elkezdtünk kérdéseket feltenni magunknak. Ebből jött, hogy egyre kreatívabban és nagyobb léptékben kezdtünk gondolkodni, hogyan is igazíthatnánk egymáshoz azt, amilyenek vagyunk, és a környezetünket."
Csoportterek
"A tantermek félkör, vagy U-alakúak. Így a csoporttársak folyamatosan egymás látóterében maradhatnak. Tehát mindenki az első sorból figyelheti az eseményeket, aki részt szeretne venni a beszélgetésben."
Folyosók
"Egy szélesebb folyosón a két beszélgetőtárs tud egymás mellett, párhuzamosan, jelelve tud haladni. De kell egy bizonyos távolság ahhoz, hogy a másik teljes testét, jelelését megfigyelhessük.
A hallók figyelmen kívül hagyhatják a távolságra való igényt. De ők akkor is tudnak egymás mellett beszélgetni, ha nincs meg a kellő látótér, nincs rá szükségük.
A lépcsők szintén nagyobb vizuális odafigyelést igényelnek, de a rámpák segítenek ezen. Mennyivel könnyebb egy lejtőn sétálva kommunikálni valakivel, mint lépcsőzve."
Látótér
"A DeafSpace-en belül mindig is egy nagyon átlátható környezetre törekedtünk, hiszen hozzánk nem jut el a hallható információ. Ezért itt, ha fent ülsz a terasz tetején, a terasz aljáig mindent teljesen átlátsz. Ez egy olyan leválasztott tér, ami egybenyitható, vagy három részre osztható."
Szín és megvilágítás
"A szín és a világítás szorosan kapcsolódik a kommunikációnkhoz.
A zöldes és kékes színek általában minden bőrszínnel kontrasztosak, így kevésbé megerőltetőek a szemnek. A szórt fény válik be leginkább, a lámpák irányítottak, igazítani lehet őket."
Tükröződések
"Tükröket szereltünk fel, ez lehetővé teszi, hogy az illető onnan láthassa, mi zajlik a háta mögött. A tükörképből láthatóvá válik, ha valaki hátulról közeledik, vagy hogy ki kopogtatja meg a vállát éppen."
Átlátszóság
"Itt az ajtók átlátszóságáról van szó. Ha valaki az irodában van, a bejáratok vagy átjárók átlátszóak, de legalábbis áttetszőek. Így a fényekből és árnyékokból, a mozgásból láthatom, hogy valaki áll az ajtóban, de azt nem látom pontosan, ki van ott."
"Az emberek gyakran hivatkoznak a hallássérülésre veszteségként, és ez már a kezdetektől behatárolja a hozzáállást.
De gondoljunk csak egy siket babára: sohasem hallott, mégis úgy értelmezik, hogy "elveszítette" a hallását. Ehelyett mi egy más szemszöget javaslunk: mi az, amit a siketséggel járó tapasztalattal nyerhetünk?
Hiszek abban, hogy a DeafSpace ötlete abból született, hogy van mit adnunk a világnak. A siketség néhány nagyon érdekes új nézőponttal járulhat hozzá az élethez."
Korábban volt már egy poszt indián jelekről, folytatásként ma pár videót hoztam. Elsőként talán érdemes elmondani: nincs egy közös amerikai indián jelnyelv. A különböző indián törzsek ugyanúgy különböző nyelveken beszéltek/jeleltek, ahogy Európában a különböző nemzetek. Történetük nem túl vidám: a felfedezések során az őslakos amerikai indiánok nagy részét megölték, vagy a felfedezők "megtérítés" címszóval rájuk erőszakolták saját nyelvüket és vallásukat. Így máris érthető, miért hallani keveset indián jelelőkről: mert az eredeti számukhoz képest kevesen maradtak.
Mai első film 1930-ból való:Furcsa Bagoly, cheyenne indián meséli el egy vadászat történetét. Érdemes megfigyelni: a két szélső törzsfőnök végig hatalmas szigorral ül, mintha rá sem néznének a jelelőre, csak a szemük sarkából követik. Aztán a végén, a nagy összenevetésből kiderül, hogy mégiscsak jó a sztori. :-)
Ezen a linkelt videón (KATT) különböző törzsek vezetői mutatkoznak be röviden. A film ugyanakkor, ugyanott készült, mint az előző. Az egész Scott generálisnak köszönhető: összehívta a környék indián vezetőit, hogy mutassák be jelnyelvüket. (a videón is rajta van, ő a szemüveges, idősebb férfi, aki elsőként jelel). A filmfeliratokat is ő készítette. Gyakorlatilag indián jelnyelvi konferenciát szervezett: fontosnak tartotta, hogy ez a tudás fennmaradjon.
Miért volt szükség erre a jelnyelvi találkozóra? A Scott generális elmondása szerint azért, mert a fiatalok nem tanulták már az idősek jelnyelveit, ezért félő volt, hogy azok végleg elvesznek. Azért hívta össze a törzsfőnököket, hogy videóra vegye őket, hogy legalább filmszalagon megmaradjanak a törzsi jelek az utókornak.Ezután minden törzsfő bemutatja, mi a törzse jele, honnan jött, és még pár szót, de persze vannak visszafogottabbak is, akik csak a lényegre szorítkoznak. Többen is elmondják, hogy ugyan nem egy a nyelvük, mégis összetartoznak.
Kicsit későbbi, 1940-es a következő videó a sziú indiánok jeleiről. A jelelő maga nem indián: ő James Henry Cook kapitány, és elmondása szerint a sziúktól tanult jelelni.
Végül pedig egy kis kortárs: egy apacs származású fiatalember (4:00-tól), és a lenape-törzsből származó Tony Nagymama (4:38-tól) jelelnek pár szót.
Ez a tündéri, ötéves kislány elmeséli, amerikai jelnyelven!
A történet Amerikában nagyon népszerű: nincs karácsony a Grincs-sztori nélkül. A figura Dr. Seuss képregényrajzoló munkája, amiből 1966-ban készült animációs film.
A sztori röviden.
Grincs, a zöld, szőrös, morcos és ellenszenves lény, a kutyájával egyedül lakik, fenn a hegyen. Nagyon bosszantja, hogy a hegy alatti faluban minden karácsonykor hatalmas a zaj és a vidám készülődés. Ezért elhatározza, hogy tönkreteszi a karácsonyt. Éjszaka, mikulásruhában a faluba lopózik, és kilopja a karácsonyfák alól az ajándékokat. Hátha így majd nem örömködnek másnap olyan hangosan az emberek. De a terve nem jön be; amikor reggel meglesi őket, ugyanúgy hangosan örülnek egymásnak, és jól érzik magukat ajándékok nélkül is. Ekkor jön rá a Grincs: a karácsony valami másról is szól, nem csak az ajándékokról. Végül meglágyul a szíve, a falu népe pedig befogadja.
