2014. október 18., szombat

"Cued speech" a világban


Korábban volt már szó erről a kommunikációs formáról, ami nem jelnyelv, hiszen a hangzó nyelv nyelvtanát és szórendjét követi, de nem az írott, hanem a kiejtett formát veszi alapul. (Ez azoknál a nyelveknél fontos különbség, ahol gyakran tér el a szavak írásképe és kiejtése.) Kézjeleket alkalmaz, amelyek a jelkivitelezés helyével karöltve szótagokat adnak, a szótagok egymás után helyezve alkotják a hangzó nyelv szavait. 

Úgy tűnik, a jelnyelvekhez hasonlóan ez a kommunikációs mód sem nemzetközi. Az összehasonlítás kedvéért íme néhány "szótagoló-abc" változat a világ egy-egy sarkából. A piros pontok jelzik, hogy melyik artikulációs hely milyen hangzót jelez, ezt a helyet pedig az adott, mássalhangzót jelző kézformával kell kombinálni. 
Alább pedig, íme, néhány táblázat a jelrendszerekről.


Amerikai angol:



Brit angol:




Spanyol:




Farsi (perzsa):



Finn:




Képek forrása, további táblázatok: ITT

2014. október 14., kedd

Jelelő robot Japánból


Egy neves japán cég olyan androidot fejlesztett ki, amely képes arra, hogy (japán) jelnyelven fejezze ki magát. A jelelő robot megdöbbentően élethű, legalább is részleteiben, mert összességében még kicsit lassú és darabos. A jelelés tempóján és a kézmozgáson tehát van még mit fejleszteni, de azért mégis csodálatos, mi mindenre képes már a tudomány...

A robot sajtóbemutatójáról itt egy rövid összefoglaló.


2014. október 11., szombat

Indián jelek (1954)



Buffalo: bivaly
Man: ember, férfi
Rising sun: felkelő nap
Tipi: indián sátor
You: te
Night: éjszaka