2014. július 29., kedd

Siket művészeti fesztivál Magyarországon


Pár nappal ezelőtt, 2014. július 21. és 26. között kapott helyet Vácott a nemzetközi jellegű Salvia Fesztivál. Az Európai Siket Művészetek és Kultúra Fesztiválját nyolcadik alkalommal, ezúttal kis hazánkban szervezték (egyébként kétévente rendezik: 2012-ben Tallinban, 2010-ben Ljubljanában, 2008-ban pedig Kijevben). Nagy öröm és büszkeség, hogy ilyen esemény kapott helyet nálunk! 

A fesztivál szervezői az idei rendezvénynek külön honlapot is készítettek, itt megismerhetjük a rendezvénysorozat születésének történetét és vezetőségét, a programot, a résztvevőket és szervezőket, sőt, képeket is találunk majd (ez a menüpont - érthető módon - még feltöltés alatt van). Kíváncsian várjuk őket!

2014. július 7., hétfő

Jelnyelv és gasztronómia?


Pár napja érdekes hírre akadtam: Torontóban (Kanada) hamarosan, 2014. július 23-án jelnyelvi étterem nyílik. A pincérek nagy része siket lesz, a vendégeknek is jelelve kell majd rendelniük. Ez a jelnyelvet nem ismerőkre is vonatkozik, de ők segítséget kapnak, hiszen rendelkezésre áll majd egy "jelnyelvi puska", egy könyvecske az alapvető kommunikációs formulákról, és arról, hogy a menüben mit hogyan kell jelelni. A hirtelen kultúrsokk elkerülése érdekében az étterem bejáratánál egy halló hostess fogadja majd a vendégeket, és eligazítja azokat is, akiknek még újdonság a jelnyelv. Az étterem közösségi oldala már most kész van, lehet követni az előkészületeket!



A jelnyelv és a gasztronómia ötvözésének ötlete remek, de azért nem újdonság. Több helyen nyíltak már (és valószínűleg páran zártak is) ilyen jellegű kávézók, kocsmák, éttermek.


Az egyik európai, máig működő ilyen hely a "Jel-kávézó", Café Signes, Párizsban. Itt vegyesen dolgoznak halló és siket felszolgálók, de a koncepció is kicsit más, mint a nemsokára megnyíló étteremben: a megfogalmazott cél a siket és halló kultúra egymáshoz közelebb mozdítása, egy halló-siket közösségi tér kialakítása.  

Café Signes
(forrás: http://www.outandaboutinparis.com/2012/11/two-thumbs-up-for-sign-language-cafe-in.html)

A Bolognában futó Senza Nome bár is ehhez hasonló, szimpatikus jelelő személyzettel, bár ők csak két éve nyitottak, de úgy tűnik, tartják a frontot. 

Senza Nome 
(forrás: http://lastefani.it/contents/uploads/2013/10/senzanome-e1380721621241.jpg)

Madridban, Spanyolországban is fellelhetőek egy jelnyelvi kávézó nyomai (Café de los signos), ahol ráadásul még jelnyelvi színházat is tartottak, a honlapja azonban már nem aktív. Talán anyagilag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Kár, ez a "jelnyelv-kávé-színház" hármas illett volna leginkább a Kultúrsarokba.
Illetve úgy tűnik, nem ez volt az egyetlen siket-barát kezdeményezés a városban, ami hamar bezárta kapuit: az Equal Friendly nevű videódiszkó (többek között jelnyelvi tolmácsolt videóklippekkel) szintén nem élt többet egy-két évnél, annak ellenére, hogy sokan szerették, a bevétel mégsem bizonyult elégnek ahhoz, hogy érdemes legyen fenntartani.


Londonban már kicsit más a felhozatal: kávézás helyett inkább söröznek. Itt például a Deaf Lounge várja a kikapcsolódni vágyó siketeket és hallókat, jelelni tudó baristákkal. Láthatóan itt más hangulatra lehet számítani, mint az előző két helyen: hangsúlyosabb az ital-, mint az ételválaszték. Videó ITT. 

A britek földjén egyébként elég sok a siket kocsma, ezek azonban inkább rendszeres időközönként megrendezett klubok, állandó helyszínnel. Külön honlap foglalkozik azzal, hol és mikor gyűlnek össze egy-egy sörre a jelelni vágyók, ITT utána is lehet nézni. 

Deaf Lounge
(forrás: http://www.fancyapint.com/media/4b/62250_400.jpg)

A tengerentúlra visszatekintve:

A San Francisco-i Mozzeria étterem tulajdonosai siketek, és valódi olasz pizzériát vezetnek, láthatóan teljes odaadással, természetesen jelelni tudó pincérekkel. Ha kicsit közelebb lennének, már mennék is: ASL és étvágygerjesztő ételek garantálva. 



Akad még siket kávézó Kínában is, a Deaf House Café.

És bár a gyorséttermeket nem sorolnám a gasztronómia jeles képviselői közé, mégis emltésre méltó az az egyiptomi család, akik siketként, jelelve tartanak fenn KFC éttermet, és az alkalmazottak is siketek. 



A lista korántsem teljes, egészen biztos, hogy akadnak még hasonló vendéglátóipari egységek széles e világban. De mi a helyzet nálunk?


Magyarországon egyelőre nincs olyan állandó kávézó, kocsma, vagy étterem, ahol kifejezetten a jelnyelv használói lennének a célközönség (kivéve persze a siket szövetségek büféit, de lássuk be, azért az kicsit más, mint az eddig bemutatott helyszínek). 

Szekszárdon van egy étterem, ahol több hallássérült dolgozik (Ízlelő Étterem), a hely kifejezetten fogyatékossággal élőknek biztosít munkalehetőséget. Itt azonban nem a jelnyelv, hanem a fogyatékossággal élőkön való segítség áll a középpontban, ami nagyon nemes gesztus, viszont a jelnyelvi szórakozóhelyek piaci rését továbbra is nyitva hagyja. 


Reméljük, hamarosan akad olyan jelelő vállalkozó szellem, aki lecsap a lehetőségre!

2014. június 19., csütörtök

Az új-zélandi jel-nindzsa


Mi köze egymáshoz az új-zélandi jelnyelvnek és a japán árnyharcosoknak? Katt ERRE az oldalra, máris egyértelmű lesz. Ez a legötletesebb jelnyelvtanító játék, amit az utóbbi időben láttam, érdemes rápillantani!






















Képzeljük azt, hogy nindzsa tanoncok vagyunk, és jel-nindzsa mesterek segítségével teljesítjük a különböző kihívásokat, így tanulunk meg fokozatosan jelelni. 
Ha az elképzelés után még játszunk is egy kicsit, észrevesszük: tényleg tanulunk! 
A program a számítógépes kalandjátékokra hajaz: szörnnyel küzdünk labirintusban, tárgyakat gyűjtögetünk a kaland során, de nem a királylány megmentése vagy a főgonosz legyőzése, hanem az új-zélandi jelnyelv megtanulása a végcél. 



Rövid eligazítással, karakterválasztással indul a kaland. Beállíthatjuk a nemünket, hajszínünket, a szemszínt, és saját avatart kapunk. Közben észrevétlenül meg is tanuljuk, hogyan jeleljük mindezt. 




















A betűtanításon gyorsan túl lehet esni. Mégis érdemes kicsit elidőzni itt, és összehasonlítani a magyar és új-zélandi verziót: más rendszer, más jelek. 
























Ahogy haladunk a labirintusban, egymást váltják az információk a jelnyelvről, és a jeltanító játékok. A játékokat ellenőrző "nindzsamesterek "szigorúak, kizárólag a tökéletes válasszal elégedettek. 

"Te még mindig csak kezdő jel-nindzsa vagy!" 
























Szóval, a játék érdekes és ötletes, láthatóan a tervezőknek sok órájuk van igazi kalandjátékokban is.

Tipp 1: regisztrálj, különben minden kilépés után kezdheted elölről. 
Tipp 2: sajnos csalni nem lehet, csak akkor mehetsz tovább a labirintusban, ha teljesítettél minden feladatot. (Haha, én vajon honnan tudom ezt...)


Jó szórakozást, én visszamentem játszani!


Minden kép INNEN származik (http://www.nzslsignninja.co.nz/), kizárólag illusztrációs céllal.